Észak-Amerikai LCS – Első hét
2015. június 05. írta: sundii

Észak-Amerikai LCS – Első hét

NALCS.jpg

Lassan de biztosan terjeszkedik, most kedves olvasónk, Schmidt Bálint közreműködésével már az amerikai LCS aktuális heti összefoglalóját is magyarul megtalálhatjátok blogunkon. Fogadjátok szeretettel!

Megkezdődött a 2015-ös Észak-Amerikai profi League of Legends bajnokság nyári szezonja, a North American League Champion Series (NA LCS)! Az elmúlt évekhez hasonlóan a kérdés az, hogy vajon a közönség kedvenc Team Solo Mid, vagy az Incarnati0nnel felálló Cloud9 lesz-e az alapszakasz nyertese. Az eddigi összes LCS szezont e két csapat valamelyike nyerte meg, azonban most minden eddiginél izgalmasabb 9 hétnek nézünk elébe. A két ”szupercsapaton” kívül lássuk kikre érdemes odafigyelni még:

A tavasszal az átkot megtörő Team Liquid (eddig minden szezonban 4. helyen végeztek, tavasszal végre sikerült 3-ként zárniuk) remek formában van, élükön a top lanerükkel, Quas-szal. Miután a koreai szupersztár Piglet is sikeresen beilleszkedett a kezdeti nehézségeket követően, idén sokat várhatunk a Liquid-fiúktól.

Muszáj megemlíteni a tavaly még LMQ néven futó Team Impulse csapatát, akik szintén jól szerepeltek tavasszal. A három koreai származású játékossal (Impact, Rush, XWX) felálló TIP rendkívül gyors és agresszív játékuknak köszönhetően kiemelt helyet vívtak ki maguknak a finálé várományosai közt.

Természetesen nincs NA LCS Counter Logic Gaming nélkül. A tavaszi szezon alapszakaszában, elsősorban hihetetlen stratégiáiknak és fegyelmezettségüknek köszönhetően, elképesztően sokat várt mindenki a CLG-től. Menedzserük, illetve a fanok szerint az addigi legjobb CLG jött össze. Ennek ellenére a szezonvégi rájátszásra leeresztettek és kipukkadtak. Szokás szerint. A sorozatos kudarcok és a sokat szidott Link távozása után, a menedzsment úgy döntött, hogy felvállalják az úgynevezett „super-sub” stratégiát a koreai SKT T1 mintájára. A tavasszal kiesett Winterfoxból érkező Pobelter és a koreai HuHi felváltva fognak középen játszani, attól függ milyen stratégiával szeretne felállni a csapat. A koreai sztárcsapatnál Easyhoon és Faker tökéletesen váltják egymást meccsről-meccsre, meglátjuk, hogy fogja ezt kivitelezni a CLG.

clg_2.jpg

Első hét első nap (szombat):

  • Team Solo Mid 0 – 1 Cloud9
  • Team Dragon Knights 0 – 1 Team Liquid
  • Counter Logic Gaming 1 – 0 Team Dignitas
  • Team 8 0 – 1 Team Impulse
  • Gravity 0 – 1 Enemy Esports

A nap fénypontját rögtön az első mérkőzés jelentette, ahol a tavalyi két döntős visszavágóját láthattuk. Meglepetésnek nem lehet nevezni a C9 sikert, de mindenképpen csalódást keltő volt az amúgy is labilis TSM, akik önbizalma igazán meggyengült a múlt havi MSI (Mid-Season Invitational)kudarc után.

Statisztika:

c9tsm.jpg

Második nap (vasárnap):

  • Team Liqiud 1 – 0 Team8
  • Team Dignitas  1 – 0 Cloud9
  • Team Impulse  0 – 1 Counter Logic Gaming
  • Team Solo Mid 1 – 0 Enemy Esports
  • Team Dragon Knights 0 – 1 Gravity

A számomra a hétvége legérdekesebb meccse a DIG – C9 volt. Nem ez volt a nap legígéretesebb mérkőzése, egyértelmű Cloud9 sikert várt mindenki. A szombati CLG elleni meccsen nagyon gyengének látszó Dignitas viszont mindenkit meglepett az agresszív és nem mellékesen sikeres, kezdéssel.  Azingy meglepő Zac dzsungele bejött, a Lemon Sneaky duot az első 6 percben háromszor gankelte, kétszer sikerült is az Ashe-t játszó Sneaky-t megölniük.

Cloud 9 egy kisebb csetepaté után megpróbálta leszedni a sárkányt, azonban Gamsu egy tökéletesen időzített Gnar Q-val ellopta azt. A Dignitas bot lane ekkor már nagyon erős.

A 13. percben Core JJ nagyon okosan csalta lépre Thresh-t és RekSai-t.  Egy gyönyörű Kalista ulti-Nautilus ulti-Zac ugrás keretében 6-1-es és 4 ezer aranyas előnyre tett szert a Dignitas.

Azingy tovább gyötri a C9 játékosokat, most Incarnati0n-t pécézte ki magának, 5 percen belül őt is kétszer megölik a Vladimirt játszó Shiptuhrral. Dig emellett képes volt tökéletesen kontrollálni a sárkányokat is.

A Cloud 9 elkeseredetten próbált wardolni a Baronnál, de megint ott termett pár Dig játékos és a tökéletesen időzített Gnar teleport valamint a három-emberes Zac ulti két játkost is megölt. Létszám fölényüknek köszönhetően a sárga-fekete csapat biztonsággal le tudta szedni a Baron buffot.

incarnation_article_image.jpg

Innentől kezdve tökéletes rotálódással és térkép kontrollal szisztematikusan ütötték le a tornyokat a Dignitas játékosai. Megvárták még a következő Baron Nashort és annak segítségével befejezték a mérkőzést.

A meccs legjobbja egyértelműen Azingy volt, aki nagyon okosan menedzselte a csapat duoját és segítette őket a mérkőzés elején.

Statisztika:

digc9.jpgSzórakoztató és meglepetésekkel teli első héten vagyunk túl, remélem hasonló színvonalú és érdekes meccseket láthatunk majd az elkövetkezendő hetekben is.

Képek forrása: lolesports.com, táblázatok: saját szerkesztés

A bejegyzés trackback címe:

https://lol-esports.blog.hu/api/trackback/id/tr277521032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása