Nyílt levél a magyar profi Lolosoknak
2016. június 25. írta: Hodini

Nyílt levél a magyar profi Lolosoknak

UPDATE: Akinek nem inge, ne vegye magára! 

Bő két éve indítottam el ezt a blogot azzal a céllal, hogy a nemzetközi és a hazai League of Legends esportról - amellett, hogy beszámolok nektek - ösztönzően hassak azokra a játékosokra, akik a hazai profi közösségi arcai lehetnének, hogy képviseljék a közösséget Magyarországon és a globális porondon is, ezzel pedig emeljék a profi LoL színvonalát. Mert hogy bőven van még hova fejlődni, ez a szombati, Esport Fest nyári bajnokságon újra beigazolódott.

img_9525.JPG

Kedves "profi" csapatok, játékosok!

Hozzátok szólok most. Azért szervezzük ezeket az offline versenyeket, hogy minőségi, "nyugati" körülmények között, közönség előtt tapasztalhassátok meg, milyen a professzionális esport, milyen lehet átélni azt, amit sokan csak a képernyők előtt ülve, streamen keresztül tapasztalhatnak meg. Azért igyekszünk évről-évre egyre komolyabb pénzdíjazással előállni, hogy folyamatosan tudjuk emelni a színvonalat, hogy ezzel is a ti kedvetekben járjunk. És amikor már 500.000 meg 750.000 Ft-okról beszélünk, akkor az már nem igazán nevezhető "zsebpénznek".

Nem fogok álszenteskedni, nem csak miattatok csináljuk. A közönség miatt is csináljuk, akik azért jönnek el, hogy minőségi esportot lássanak, mert szeretik a játékot és szeretnék látni, hogy mit tudnak nyújtani a magyar profik. Mert szeretünk szurkolni a honfitársainknak, szeretjük Vizicsacsit, mert alázatos és komolyan veszi azt, hogy ő profi esportoló. És érdekes módon nemzetközi szinten is ismerik a nevét, elismerik a játéktudását.

De kérdem én, hol vagytok ti egy Vizicsacsihoz képest? Hogy akarjátok komolyan venni az esportot, vagy magatokat, amikor egy többszázezres összdíjazású versenyről képesek vagytok az előre megbeszélt timing ellenére 2 órát (!) késni? Azt pedig ne is firtassuk, hogy miért késtetek, szerintem ti se akarjátok.

Nekünk, szervezőknek az a feladatunk, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsuk nektek és a közönségnek. Persze mi is hibázhatunk, hiszen emberek vagyunk és csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. De amíg nálunk egyre kevesebb hiba és egyre nő a színvonal, addig ti az elmúlt két évben folyamatosan ugyanabba a szarba léptek bele újra és újra, mert nem vagytok hajlandóak komolyan venni, csak a zsebpénzt meg az ingyen kaját látjátok benne. És ezek után még van pofátok utazási hozzájárulást kérni. Nevetségesek vagytok, szartok az egészbe, de elvárjátok, hogy ki legyen nyalva a seggetek.

Szóval felteszem a költői kérdést: akarjátok ti ezt az egészet egyáltalán? Szeretnétek színpadon, profi körülmények között versenyezni? Szeretnétek, hogy szurkoljanak nektek, hogy komolyan vegyenek titeket, hogy jöjjenek az eredmények, a szponzorok, majd a fizetett esportolói hivatás? Mert ha nem, akkor inkább hagyjuk békén egymást, boostoljatok tovább, azzal úgyis több pénzt kerestek, abból meg lehet pizzát rendelni.

Az Esport Fest nyári döntőjét egyébként a Team Horizon Reapers nyerte 2-0-ra a WiLD Multigaming ellen.

A bejegyzés trackback címe:

https://lol-esports.blog.hu/api/trackback/id/tr428842936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Exworm 2016.06.25. 16:40:28

Hát ez egy érdekes olvasmány volt, ahoz hasonlitanám, amit Pierce rakott ki nem rég, az is egy ugyanilyen minőségi volt, és aki nem volt ott az ugyan ugy elhinné.

Nem volt semmilyen kettő órás késés, és megjegyezném, hogy CSAK azért volt késés, mert nem voltatok képesek megszervezni, hogy MIKOR kezdődik a lan. A játékosok fele napokkal a lan előtt, azt hitte, hogy délután 4kor kezdődik, és emiatt kellett beugro játékost hivnia a THRnek. És azok után, hogy az amatőr szervezés miatt kibasztatok a játékosokkal, képesek voltatok elvenni egy elég nagy részét a nyereménynek, aztán meg ezt a posztot megirni, szép. :D

Tényleg fejlődött a szervezés valamennyit, mert régebben volt, hogy bronz éremért játszani lejött PlayITre kettő csapat, és váratták őket ÖT órát, aztán hazaküldték őket, és egy meccset se játszottak, mert nem volt idő. De ez régen volt, igazad van, beszéljünk a közelmultról. Mondoconon olyan kicsik votlak az asztalok, hogy a billentyüzetem MAGÁBAN nem fért el, de elforditottuk megoldottuk, aztán meg olyan közel voltak az asztalok, hogy nem fértek oda a játékosok,c sak ha vállal egymásnak szorultak, és a szervezők NEM engedték, hogy az asztalokat öt centivel szét huzzuk, hogy elférjünk, tényleg professzionális. Azt meg se emlitsem, hogy Wizard megpróbálta benyulni az 5db 25K-s Razer egérpadunkat, ha a Riotosok nem szoltak vola rá, azóta is nála lenne. Ő persze "elfelejtette", aztán amikor piercevel este találkoztam, és rákérdeztem nála, annyit mondott, hogy "nem nyilatkozom", mindenki vonja le a következtetéseket.

Ja, kibaszott nagy pofátlanság utazási költséget kérni, hogy sok játékosnak vidékről (nyiregyháza, debrecen) kell feljönnie egy PlayIt kvaliért, ahol NINCSEN nyeremény. Sőt, csapat poloban se jelenhettek meg a játékosok, hanem Lenovos poloban kellett felmenniük a szinpadra. Well done, nice szervezés.

Krisztián Kerékgyártó 2016.06.25. 16:40:39

Bő két év alatt sikerült volna 1x elkezdeni időbe és már megy a vergődés... Vicc az egész ahogy van :D

Pene 2016.06.25. 17:24:51

@Exworm: Ugye tudod, hogy a másik két rendezvényhez semmi köze ennek a brigádnak már jó régen? Így a hozzászólásod 3. és 4. bekezdése annyira lehet releváns és hasznos számukra, mint számodra ez a blogbejegyzés.

Amúgy mi okozta azt, hogy azt hittétek 16-ra kell menni? Itt már hetek óta fent van a pontos időpont: esportfest.hu/esportfest-lol-bajnoksag/

Mondjuk ez még mindig nem magyarázza meg a késést, mivel ha az történt, amit írsz, akkor ti már napokkal előtte megszerveztétek a beugró játékost. Aki tudta a csapat többi tagjával együtt, hogy mikorra kell menni. Vagy nem így volt? Amúgy mennyit késtetek?

Exworm 2016.06.25. 18:10:30

@Pene: gyazo.com/3ebbbf600517029c7d3c39b218ec2cb9 itt a screenshot. Tisztában vagyok azzal, hogy nem ugyanazok a szervezők, viszont a magyar játékosok maximum annyira fognak hozzá állni profin a rendezvényekhez mint amennyire profin a rendezvények vannak megszervezve. És mivel általánosságban beszéltetek a magyar játékosok hozzá állásáról, igy én általánosságban tudom megindokolni.

Egyébként én nem játszottam, a félre értések elkerülése végett.

Szerencsés helyzet volt, mivel pont a support játékos nem tudott megjelenni (pontosan ez az időpont változtatgatás miatt), és egy másik játékos akivel jóba volt a csapat ráért, és könnyedén letudták egyeztetni. És KETTŐ nappal a lan előtt már megtudták

gabardin 2016.06.26. 18:23:37

Sport? Melyik sportban fizetnek a versenyzőknek utiköltséget? Több sportágban érdekelt vagyok, minden költséget a sportoló fizet + nevezési díj.

Pene 2016.06.29. 18:21:15

@Exworm: ah, bocs, hirtelen - hibásan - azt gondoltam te is játszottál. vélhetően az elmúlt évek exworm nélküli döntőinek kis számából :p

mindenesetre nekem sincs közöm egyik szervezőbrigádhoz sem közvetlenül, csak gondoltam megpróbálom közelíteni az álláspontokat. szerintem mindkét félnek ez az érdeke.

Exworm 2016.06.29. 19:49:31

@Pene: hat eddig olyan 9 10 11 lant nyertem, dontobe hanyszor az passz, de azert kossz az eszrevetelt

Persze, hogy mindenkinek ez az erdeke, viszont, hogy neked se a posztot se a kommentet nem sikerult ertelmezned az biztos. (Btw azota bizonyos normalisabb szervezokkel mar megtargyaltam a dolgot).

Nem baj, a szandek a lenyeg, en ertekeltem ezeket a hasznos eszreveteleket, koszi:)

bestadc 2016.07.10. 14:19:27

Exworm te egyáltalán miért/mit teszel szóvá? Magyar "profi" játékosokról van szó, te pedig tudomásom szerint egy eune diamond szintet se ütsz meg töki. Vergődhetsz hogy hány döntőn voltál, ahol játszhattál igazi platinum játékosok ellen, némelyiket már lanen is sikerült megverned, de attól függetlenül 0 közöd van a döntőkhöz, carryzéshez.
süti beállítások módosítása