"Komolyság nélkül sose lesz itthon igazi esport"
2015. december 01. írta: Hodini

"Komolyság nélkül sose lesz itthon igazi esport"

Kérdések és tények, amiket eddig senki se mert kimondani

Kőkemény gyakorlás, milliós pénzdíjak és aktív közönség – csak néhány összetevő, mely nélkül a profi esport közösség kialakítása hosszú távon eleve halálraítélt, de minimum vérverejtékes vállalkozás. A Távol-Keleten és nyugaton már bőven akadnak, akik megélnek ebből, itthon azonban még egyelőre nyomát se látni talán 1-2 apró kivételtől eltekintve. Ugyanakkor egyre több és nagyobb verseny, egyre komolyabb díjazás várja az esportolókat, mégis, úgy látszik, még messze járunk attól, hogy Magyarországon is legyen egy Fnatic vagy éppen egy TSM.

A 2015-ös őszi PlayIT második napján rendezték az ESL (Electronic Sports League) SEEC (Délkelet-európai bajnokság) League of Legends négyes döntőjét két magyar és két görög csapat részvételével. Bár nagyon jó érzés volt látni, hogy végre regionális versenyt is láthatunk kicsiny hazánkban, sajnos a döntőbe már egyik magyar csapat se jutott be. A Pusztító5 csapata győzelem nélkül zárt, míg a Wonder Stag e-Sports (továbbiakban WSE) csak a honfitársak ellen tudott nyerni. A görögök-magyar mérleg így 2-0 oda, néhol osztálynyi különbséggel a csapatok között. A mérkőzés után a WSE menedzserével (aki jelenleg Magyarország talán egyetlen League of Legends csapatmenedzsere) Németh Rolanddal beszélgettem.

12318549_1003371153018867_1496448752_o.jpg

"A Wonder Stag e-Sports egy 2013 júliusában alakult szervezet. Kezdetekkor még Death Faction Multigaming néven tevékenykedtünk, de ahogy komolyabbra fordult a magyar esport helyzete, úgy véltünk, hogy érdemes lenne egy rebranding során a saját profilunkat is komolyabbra cserélni. Elsősorban League of Legends játékosokkal foglalkoztunk, de idővel kinőttük magunkat és értelmet nyert a nevünkben az „s” betű az „e-Sports” végén. Ma már csapatunkban tudhatjuk a legtehetségesebb és legeredményesebb magyar Hearthstone játékosokat, valamint nemrég csatlakozott hozzánk egy kiváló Counter-Strike: Global Offensive csapat is, akik szintén ezüstérmesek lettek a PlayIT kupán."

#PlayIT #LeagueofLegends Utolsó esély a Wonder Stag e-Sports előtt, hogy bejusson az ESL SEEC döntőjébe, ellenfél a Void Gaming! Hajrá srácok, legyen magyar csapat a fináléban! Élő: http://www.twitch.tv/esl_lolb// Hodi #esportmilla

Posted by Egymillióan a magyar esportért on Sunday, November 29, 2015

 

Hogy tetszett a PlayIT? Mit szólsz ahhoz, hogy ilyen magas színvonalú, nemzetközi versenyt hoztak Budapestre?

"Nagyon örülök neki, hogy az ESL idehozta a SEEC döntőjét, elképesztően jól éreztük magunkat. Profi szervezés, színvonalas környezet - ahogy a külföldi közvetítéseken szoktuk látni. Egyedül azt sajnálom, hogy ilyen kevés néző volt a helyszínen és streamen is, valószínűleg azért, mert nem jutott el sok emberhez a torna híre. Jelentősen meg tudja dobni a közvetítést, ha pl. egy verseny bekerül a League of Legends játékkliensébe, hiszen aki belép a játékba, annak egyből felugrik, hogy hoppá, itt egy verseny ahol egyébként magyar csapatok nemzetközi torna döntőjében játszanak."

Harmadikok lettetek a SEEC-en és másodikok a PlayIT kupán. Elégedett vagy? Látva a mérkőzéseket, a görögök egy teljesen más szintet képviseltek.

"Az egyik szemem sír, a másik nevet. A PlayIT kupán remekül teljesítettek a srácok, annak ellenére is, hogy ez csak ideiglenes csapat volt, gyakorlatilag csak erre a versenyre álltak össze a játékosok ebben a felállásban, így nem is gyakoroltak túl sokat. Ennek tudatában az ezüstérem egy kiváló eredmény. A SEEC harmadik helynek is örültünk, de szomorúak is vagyunk, hiszen lehetett volna jobb is, esélyünk is lett volna nyerni, ha a csapatharcokban nem esünk ennyire szét. Tegyük hozzá, hogy az új metában gyakorlatilag lehetetlen felkészülni a másikból, mert annyi bivalyerős hős van. Próbáltunk rákészülni a görögökre amennyire csak lehet, de még így is sikerült meglepniük minket. De talán fontosabb, hogy ezek a görög csapatok szervezetten, többszázezer Ft-os fizetésért játszanak, gyakorlatilag számukra munka a kompetitív videójáték, míg itthon ezek egyelőre csak dédelgetett álmok. Beszélgettem a meccs után az ellenfél egyik játékosával, elmondta, hogy ők napi több órát gyakorolnak csapatszinten, míg itthon, ha a játékosom azt mondja, hogy ő kapott egy olyan melót amivel napi tíz+ órát dolgozik, viszont rohadt jól keres, nem fogja beáldozni egyetlen versenyért az idejét csak azért, hogy nyerjen némi repicuccot, vagy éppen pár tízezer Ft-ot. Ez sajnos nem csak az én csapatomra, de a teljes magyar kompetitív közösségre igaz."

12325797_1003364773019505_518438687_o.jpg

Szóval azt állítod, hogy a pénz hiányzik a legjobban itthonról, ezért nincsenek profi csapataink?

"Mondok egy konkrét példát, pont a PlayIT kapcsán. Mikor mondtam a játékosaimnak, hogy két verseny is van párhuzamosan, az volt az első kérdésük, hogy melyik fizet többet, mert akkor arra neveznek, vagy ha időben ütközés van, akkor inkább lesznek másodikok az egyik tornán, hogy mindkettőn részt tudjanak venni. És ez nem csak az én játékosaimra, bármelyik magyar top játékosra igaz. Amíg van mondjuk egy nagyobb hazai verseny átlag kéthavonta pár tízezer Ft-ért, addig egyetlen hét alatt akár több százezret is össze lehet szedni más, egyébként nem feltétlenül legális játékbeli tevékenységgel. Ismerek olyan magyar profit, aki erre szakosodott céget üzemeltet és vígan megél ebből. Teljes figyelem és odaadás nélkül pedig nem lehet versenyre készülni. Ezeknek a játékosoknak ezek a tornák inkább csak szórakozást jelentenek, de megélni nem fognak belőle, így nem is tudják komolyan venni a dolgot. Csinálhatok bármit, fenyegethetem vagy rövidpórázon tarthatom őket, de ki fognak nevetni. Amíg nincs komoly tétje, vagy nincs meg a háttértámogatás a támogatóktól, hogy anyagilag megérje a versenyzőknek, nehéz lesz itthon magas színvonalú esport csapatokat kitermelni."

12244756_942477815806887_2127834005941767501_o.jpg

Azért a WSE játékosai már jó pár éve benne vannak ebben a szcénában, nem gondolkodtál még vérfrissítésen?

"Dehogynem, próbálkoztam is, de sajnos ott sem jobb a helyzet. Még mindig azt mondom, hogy a mostani csapatom jelenleg a legjobb az országban. Tény és való, túl sok ellenfelünk nincs is. Egy-egy versenyre összeállnak csapatok véletlenszerűen, de ők csak a verseny végéig vannak együtt, fix csapat nem nagyon van. Volt egy ideig a Team HOPE, de azóta ők is feloszlottak."

És mi a helyzet a külföldi versenyekkel? Soknak nagyobb díjazása van, mint a legtöbb hazainak, igaz, a mezőny is jóval erősebb.

"Azok a külföldi versenyek, ahol ténylegesen sokkal nagyobb díjazások voltak, gyakorlatilag mind eltűntek. Ma már nincs Black Monster Cup, a hétvégi ESL Go4LoL-ok díjazása is kevesebb lett. Ráadásul az egy napos online versenyekkel is az a probléma, hogy több száz csapat nevez rá, így olykor 7-8, vagy akár 10 óra hosszú is lehet egy ilyen torna. Mivel a nyeremény nem biztos, főleg, hogy a legjobb csapatok csak a verseny végén kerülnek össze, sokszor csak felesleges időpazarlás 5-6 órát játszani a semmiért, majd a legjobb 4 közül nyeremény nélkül kiesni. Gyakorlásnak pedig jobban járnak, ha inkább Team Rankedre csatlakoznak a játék kliensében, ott folyamatosan velük hasonló szintű csapatok ellen játszhatnak."

Az oké, hogy nincs pénz, de én úgy látom, hogy személyes és csapatbrandek se. Itthon nincs egy xPeke vagy egy Ocelote, akinek csak a neve emberek tízezreit vonzza egy-egy mindennapos élő közvetítés elé.

"Valóban nincsenek és úgy érzem, ennek az egyik legfőbb oka, hogy itthon a League of Legends kommentátorok sokkal népszerűbbek, mint bármelyik játékos. Nézz csak meg átlagos, esti Pierce streamet, garantáltan több nézője lesz, mint most az ESL SEEC bármelyik mérkőzésének. Érezd a különbséget: Pierce, mint magyar LoL szakkommentátor este felmegy játszani egy kicsit, vagy SEEC döntő, aminek 1.500.000 Ft az összdíjazása. És Pierce fogja vinni a nézettséget. Ha lett volna magyar közvetítés általa a SEEC meccsekről, garantáltan 5-10.000-n nézték volna a meccseket. Természetesen ez annak tudható be, hogy a játékosok és csapatok mögül hiányzik a marketing, míg Pierce hibátlanul megszerettette magát a nézőkkel. Amíg azért kell harcolnom nekem is, hogy a legjobb magyar játékosokról készíthessünk 2 percnyi videó anyagot és 10-15 fényképet, addig ez nem is fog változni, főleg, ha félnek a kamerától és igazából nem is érdekli őket az egész. Ezen a játékosok és a hiányzó professzionális hozzáállásuk tudna változtatni elsősorban. Minimális komolyság nélkül nagyon nehéz brandet kialakítani, bármennyire is szeretnénk."

pirsz.jpg

Ha már a kommentátoroknál tartunk, hogy látod, mennyire segítik a magyar esport fejlődését (és itt most kimondottan a profi szintre gondolok) a magyar LoL kommentátori csapat, az LCSHU? Nagyon komoly fejlődésen mentek keresztül idén, hiszen már nem ketten, hanem hatan csinálják a közvetítéseket.

"Valóban kiemelkedő és magasan elismerendő a munkájuk, ugyanakkor őszinte leszek: azzal, hogy ők LCS-t kommentálnak magyarul, még nem lendítik előre a magyar kompetitív - és itt a kompetitíven van a hangsúly - League of Legends fejlődését. Félreértés ne essék, nem kritizálni akarom őket mert nagyon jó, amit csinálnak, de ez sokkal inkább a casual gamereknek, a hétköznapi League of Legends nézőnek szól. Amíg ők nem kezelik profi hazai LoLosokat profiként, csak azt emelik ki a közvetítésekben, hogy most épp elrontotta az ultiját vagy rosszul flashelt, addig ne várjuk azt, hogy megismerik és elismerik a magyar játékosokat. Persze, ehhez kellenek a profi játékosok is :) Még egyszer hangsúlyozom, nem azzal van a baj amit csinálnak, egyszerűen csak ez egy irtó hülye helyzet Magyarországon, hogy a kommentátorok népszerűbbek a játékosoknál. Azzal pl. sokat tudnának segíteni, ha minél több hazai versenyt kommentálnának, beleértve az online kupákat. A versenyek során kiemelni esetleg a játékosok erősségeit, eddigi eredményeiket, vagy csak az éppen azelőtti versenyen nyújtott teljesítményüket, egy pár szóban bemutatni a csapatokat. Először maguknak a kommentátoroknak kellene jobban megismerni a magyar kompetitív játékosokat. A lényeg annyi volna, hogy a minél többször jusson el a magyar játékosok neve a hazai közösséghez, hátha fel tud épülni 1-2 olyan személyes/csapat brand, amely hosszabb távon is fenn tud maradni, ez pedig egyenes út a komoly magyar csapatokhoz. Remélem, a mostani kommentátorstáb nagy hangsúlyt fog erre fektetni a jövőben."

Térjünk vissza egy kicsit a vérfrissítésre és terjesszük ki nemzetközi szintre. Észak-Amerikában és Európában is egy csomó csapatra kiakasztották az „Eladó” táblát, sok profi visszavonult vagy másik régióba ment és egyelőre nem látni, hogy kikkel lehetne feltölteni az üres helyeket. 

"Én kicsit úgy érzem, hogy az egész LCS átment egy marketing gépezetbe. Vannak híres, közönségkedvenc játékosok, akikre épül az egész bajnokság, ők hozzák a nézettséget és termelik a pénzt, emiatt pedig sokkal inkább háttérbe szorult a tehetség. Ha ez a trend folytatódik és nem változtat valamit a Riot (a League of Legends fejlesztője – a szerk.), akkor szép lassan el fog fáradni a játék. A jelenlegi tendenciával van a mostani LoL esportban még 1-2 év (még akkor is, ha a Riot bevételeinek kb. 90%-a nem az esportból, hanem a casual játékosokból jön), de ha nem változtatnak, akkor elvesztik ezen a piacon a dominanciájukat. A trónkövetelők pedig már sorakoznak: Heroes of the Storm, Overwatch, Hearthstone. Bízom benne, hogy a Riot tartogat még a tarsolyában olyan újításokat, amikkel ez elkerülhető, hiszen a League of Legends egy remek esport játék."

A bejegyzés trackback címe:

https://lol-esports.blog.hu/api/trackback/id/tr578126774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

András Bertalan Kiss 2015.12.02. 12:00:49

Iszom a szavaid Roland, a szívemből szóltál.
Üdv, BandeSZ

Babinszki Ádám 2015.12.02. 15:15:33

Ezt most átlag nézőként kérdem/mondom: Miért kéne néznem őket? Egy átlagos játékos/néző az LCS-t nézi, illetve az olyan streamereket akik valamiért különlegesek. Vagy a humoruk, vagy a mechanikájuk miatt. Igen, ebben szerepe van, hogy sokszor low elon smurfolnek és azt élvezi a közönség, hogy az ő divíziójában miképp lehet god-modeban irtani a népet. De a magyar csapatok mivel tűnnek ki amiért figyelmet tudnának kapni? (Azon kívül, hogy magyarok... az online világban ez nem túl mérvadó.)

Hodini · http://esportmilla.hu 2015.12.02. 15:18:37

@Babinszki Ádám: Az a baj, hogy valahogy el kell kezdeni. Valahogy felfigyeltek azokra is, akik most ott vannak az LCS-ben és ehhez kell az, hogy a játékos/csapat egy kicsit is megpróbálja komolyan venni magát. Ez hiányzik most.

Komojtalan 2015.12.02. 15:30:42

@András Bertalan Kiss: Én meg nem. Nehogy már más csinálja meg valaki helyett az ő (vagy bárki más) üzletét.

Pókerben sokkal jobb vagyok mint LoL -ban, ott is az első hely(ek) fizetnek a legjobban, minő meglepetés. Lehet végig ülsz 10+ órát mondjuk a Sunday millionon, hogy a FT előtt ess ki. Első hely 250k$, 10. hely 7k$. Kicsit sem mindegy. Vagy még jobb ha 5 óra játék után a pénz előtt esnél ki. Ekkor nem hogy nem nyertél semmit 5 óra alatt, hanem 215$ beugrót is elvesztettél, ehhez képest a LoL -nál csak az idődet.

Pierce népszerű? Igen. Közvetíthetne hazai versenyeket? Közvetítenek is. Gondolom ahova meghívják őket, netán fizetik a költségeket, ne adj isten ők is kapnak érte pénzt. Meg lehet nézni a SEEC -et is közvetítették, most is fent van. Mint írtam nem vagyok nagy LoL -os, de a LCS -hez képest ha azt írom, hogy nagyon gyengék akkor dicsérem őket. Kb. mintha ők játszanának velem akkora a különbség és ezzel nem a saját tudásom dicsértem :-).

Tehát ha kell magyar csapat fektessen bele pénzt. Teljesen jogos hogy inkább a való életben dolgozok pénzért, mint munkaként LoL -ozok pusziért. Mert napi 5-6 órát LoL -ozni már munka, nem játék. De szerintem nincs benne annyi pénz, főleg Magyarországon. A több millió LoL játékos közül szerintem még 500 -an sem tudnak megélni belőle (ebből 400 ázsiai), szóval inkább marad a szórakozás, mint erre feltenni pár évet. Nem lehetetlen ahogy Vizicsacsi példája mutatja, de ő a kivétel.

tralalala 2015.12.02. 23:35:26

@Komojtalan: "A több millió LoL játékos közül szerintem még 500 -an sem tudnak megélni belőle (ebből 400 ázsiai)"

Pontosan így látom én is, az indexes beharangozó szöveg, hogy "egy csomóan dollármilliomosok belőle", rohadt nagy kamu, de hát nem is tudom, mire számítottam. Azok, akik megélnek belőle, a top 0.01% játékos, meg napi 8-10 órát gyakorolnak.

Amúgy én is inkább a castereket nézem, vagy a tornák közvetítéseit, nem annyira egy játékost vagy csapatot. Igazából én nem játszom annyira jól, hogy egyáltalán észrevegyem a különbséget a top 1% és a top 0.01% játékosok között, szóval azt ne tudom csodálni, a castereknek viszont van személyisége meg humora, amivel egy uncsibb meccset is el tud adni, vagy felhívja a figyelmemet valamire.

Spiritmonger 2015.12.03. 00:04:46

Nem értem a sírást, amíg a valódi sportoknál is anyagi gondok vannak, addig nem biztos, hogy az e-sport a legfontosabb...

FeroxX 2015.12.03. 00:27:12

StarCraft > LOL & ÖSSZES MOBA

Teker 2015.12.03. 07:57:54

e-sport > "valódi" sport. különösen ha olyan sportokra gondolunk, mint a sakk. és ez minden egyes nappal még inkább így lesz. 20 év múlva a foci kb. senkit nem fog érdekelni, a stadionokban viszont gyönyörű e-sport rendezvényeket is lehetne tartani.

szamaritánus 2015.12.03. 09:33:52

e-sport, ez komoly? :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

szamaritánus 2015.12.03. 09:34:46

@Teker: hogy érdekelné a sok pattanásos hülyegyereket :D
e-sport... lusta idiótáknak, akik álomvilágban élnek.

Gábor Miski 2015.12.03. 11:27:42

Majd ha olyan streamerek lesznek itthon, mint amilyen pl. az ausztrál Brofresco, s minimum egy tucat hasonló képességű játékos lesz, mint amilyen UOL Vizicsacsi, onnantól kezdve lehet azon gondolkodni, hogyan lehet ezt az e-sport ágat tökélyre csiszolni Magyarországon. Ehhez persze tetemes invesztíció szüksége a szponzori oldalról. Különben maradunk a "kis pénz kis foci" képletnél. Minden a marketingen múlik.
süti beállítások módosítása