Európai vakáció - a G2 fiaskó körülményei
2016. május 17. írta: tronke1

Európai vakáció - a G2 fiaskó körülményei

Chevy Chase elhíresült filmjének egyik jelenetéhez volt hasonló a G2 szereplése az MSI-on, csak a "Big Ben, Parlament" körforgalom többszöri megkerülése közben a Gamers2 beleszaladt még jónéhány csúnya pofonba is.

A hét végén lezárult az idei Mid Season Invitational, ahol a csoportmérkőzéseken hullámzó teljesítményt nyújtó SK Telecom csapata került ki végül győztesként, a torna legnagyobb meglepetésének számító Counter Logic Gaming ellen. A döntős pozíciót senki sem látta előre az észak-amerikai srácoktól, alaposan sokkolták a keleti és nyugati közönségeket is. A CLG talán a legerősebb eddigi észak-amerikai csapat és a régió eddigi legjobb eredményét viszik haza a LoL esport történelmében.

faker2.jpg

A torna másik nagy meglepetése a G2 botrányos szereplése volt - az elvárásokhoz képest. A CLG csapatával ellentétben az európai bajnokot a legtöbb elemző, caster és a fanok nagy része is közvetlenül az SKT után sorolta erőviszonyok terén, borítékolható volt az EU vs KR döntő.

fionn.jpg

A társaság viszont teljesen leszerepelt, a csoportmeccsek végére a rajongók a játékosok és a menedzsment fejét vették volna legszívesebben. Mint az később kiderült, egyáltalán nem gyakoroltak a rendezvény előtt, a csapat tagjai április 17. óta szabadságon voltak, és legjobb esetben is a soloqueue spam tartotta bennük az edzettség bármilyen látszatát.

Mi vihet rá egy ambíciózus csapatot arra, hogy a legeslegelső splitje után rögtön vakációra menjenek? Reális az, hogy kiégnek a játékosok 18 alapszakasz meccs és két Bo5 után?

kikis.jpg

Természetesen nem. Elég, ha az LCK vagy LPL régióra gondolunk, ahol az edzőmeccseken felül a mérkőzések száma sokszoros az LCS régiókhoz képest, a kettős körmérkőzéses Bo3 formátum miatt (ez persze nyártól végre változik). Hacsak nem abból indulunk ki, hogy az ázsiai játékosok terhelhetőbbek mint a nyugati társaik (ami elég nagy butaság), ezt az esetet kizárhatjuk, akármilyen keményen is készült a G2 az európai rájátszásra.

Az egyik fő indok, amit a szervezet adott az volt, hogy az összes csapat visszavonult nyárig, így nem tudtak volna kivel edzeni, csak challenger csapatokkal. Ez persze nem a legjobb edzés, de a challenger csapatok örülnek annak, ha a legjobbakkal tudnak gyakorolni, és ki lehetett volna dolgozni egy rendszert, hogy az a G2-nak is jó legyen - megkérni az edzőpartnert hogy egy konkrét stílust játsszon, hogy azt jobban megismerjék.

A dolog már csak azért sem áll meg a lábán, mert a döntőig menetelő Counter Logic Gaming hasonló cipőben járt, ők a Team Liquid Academy challenger csapattal készültek a versenyre. A sztoriba az utolsó kellemetlen csavart pedig az rakja, hogy a meglepően erősnek tűnő török Supermassive csapat a G2 challenger csapatával készült a versenyre. A tanulságot mindenki vonja le maga.

Azóta persze felrepültek mindenféle pletykák: állítólag a G2 a döntő után úgy döntött, hogy lecseréli az alsó ösvényét, akik - elsősorban Emperor - egyértelműen a csapat gyengepontjának tűnnek, még az európai körök alatt is. Elképzelhető, hogy a cserét megpróbálták még az MSI előtt nyélbe ütni, ezért röptettek haza mindenkit, így lehetőséget adva a koreai játékosoknak meglátogatni a családjaikat, illetve Emperornak új csapatot találni (akiről azt rebesgetik, hogy a Longzhu-hoz igazol majd).

emperor-2.jpg

Egy játékos szempontjából elég nyomasztó lehet úgy játszani, hogy tudja, hogy ez az utolsó köre a csapattal, de ez még nem magyarázza a botrányos teljesítményt amit nyújtottak. A tavalyi MSI alatt kísértetiesen hasonló dolog történt. Steelback is tudatában volt annak, hogy Rekkles visszatér a Fnatichoz, de mégis megpróbálta a legjobbat kihozni a helyzetből - a legjobb bemutatkozás egy potencionálisan új csapatnak egy jó nemzetközi versenyszereplés.

Alapvetően ez a pár faktor járult hozzá ahhoz, hogy a G2 leszerepelt. Napról napra jobbnak tűntek a tornán, de ez édeskevés volt az összes régió legjobb csapataihoz képest. Felmerül a kérdés: ki a hibás? A játékosok vagy a menedzsment?

Egy pillanatra tegyük félre azt, amit feljebb írtam és fogadjuk el, hogy lehetséges kiégni egy kemény, de rövidebb LCS szezon alatt. Elképzelhető, hogy a G2 apait-anyait beleadott minden egyes napba, hogy eljussanak a döntőig. De ha a csapat teljesen kimerül a két nemzetközi verseny egyikéig - amin ráadásul a teljes régió jövőbeli szereplése múlhat - az nem a játékosok, hanem a menedzsment hibája. Egy jó edző, egy hatásos edzőgárda úgy kovácsolja a csapatot, úgy alakítja az edzéseket, hogy azok a rájátszásra, a fontos versenyekre érjék el a teljesítményük csúcsát.

Ez az esportokban sem ismeretlen - a régi Fnatic/mostani Origen rajongóknak ismerős lehet a jelenség, hogy xPeke, sOAZ és barátaik a rájátszásokra érik el a valódi formájukat. Emiatt szeretik is a rajongók letenni őket, de igazság szerint ők csinálják jól, bármilyen meglepő, kKoma is így irányítja az SK Telecom csapatát. Ha az egész szezon alatt téglával támasztják ki a gázpedált, nem meglepő, hogy tényleg kimerülnek a végére. De ez nem a játékosok hibája, hanem az inkompetens menedzsmenté - hirtelen elég más fénybe kerül az, hogy YoungBuck nyerte a split edzője címet.

yb.jpg

Az edzőpartnerek hiánya is elég gyenge kifogás, pláne, hogy gyakorlatilag a teljes NA LCS és a fél LPL Koreában edz már egy jó ideje, ahová a G2 két koreai játékosának amúgy is haza kellett térnie. Teljesen érthetetlen számomra, hogy miért nem szerveztek ide egy pre-MSI edzőtábort, ahogy amúgy a nagy nyugati szervezetek szinte már menetrendszerűen szokták minden évben. Amellett, hogy erősebb soloqueue környezetben lettek volna és erős csapatokkal gyakorolhattak volna, még az időzónák közötti eltéréssel sem kellett volna sokat foglalkozni, hiszen Szöül és Shanghai relatíve közel van egymáshoz. Ez is egyértelműen a menedzsment hibája, ezt nem lehet a játékosok nyakába varrni.

Ha tényleg bekövetkezik a botlane cseréje könnyen elképzelhető, hogy a G2 marad a #1 európai csapat. A Kikis - Trick - Perkz - Zven - Mithy felálláshoz nem sokan tudnak gyertát tartani, papíron legalábbis biztosan nem. Az, hogy a menedzsment ilyen szinten félrekezelte a csapatot viszont kimondottan aggasztó. Igen kellemetlen lenne a régiónak, ha bármilyen hasonló blamázs érné a csapatot az év legnagyobb versenyén. Őszintén remélem, hogy ez jó tanulópénz volt a szervezetnek, akik a rajongóik elég nagy hányadát elvesztették ez alatt a pár nap alatt.

//tronke

A bejegyzés trackback címe:

https://lol-esports.blog.hu/api/trackback/id/tr288724688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása