A profiknak se szabad mindent
2014. június 04. írta: Hodini

A profiknak se szabad mindent

Az online játékok esetében gyakori egymás szóbeli ócsárolása, professzionális szinten azonban ez nagyon ritka. Mégis van, hogy előfordul. Most éppen a League of Legends fejlesztője, a Riot Games tiltott el év végéig mindennemű hivatalos versenytől két profi játékost, a nemrég újjáalakult Ninjas in Pyjamas csapatából Alfonso “Mithy” Rodriguezt and Erlend “Nukeduck” Holmot trágár beszédért, rasszista kijelentésekért és sportszerűtlen viselkedésért.

tribunal.png

A Riot folyamatosan nyomon követi a játékosok viselkedését és különösen nagy hangsúlyt fektet az ilyen és hasonló megnyilvánulások csökkentésére - jelen esetben eltiltással. Nem ez a Riot első ilyen megmozdulása: még 2012-ben egy egész évre eltiltották az éppen a Curse csapatánál tevékenykedő Christian "IWillDominate" Riviera-t nem megfelelő viselkedése miatt.

A Ninjas in Pyjamas gyorsan reagált és azonnali hatállyal felmondta a két játékos szerződését, majd gőzerővel cserék keresésébe kezdett (egyébként épp a múlthéten verték Vizicsacsiékat a Challenger Seriesben).

Abszolút megértem, hogy néha nehezebb napja van az embernek, de úgy vélem, hogy professzionális szinten ez már elfogadhatatlan viselkedés. Teljes mértékben egyetértek a Riot döntésével. Attól még, hogy ez egy játék, az LCS ugyanolyan professzionális liga, mint az NBA vagy bármelyik labdarúgó bajnokság. Ott is határozottan fellépnek az ilyen megnyilvánulások ellen.

A Riotnak (de ugyanígy a többi játékfejlesztőnek, versenyszervezőnek is) pedig kötelessége csírájában elfojtani az ilyen jellegű megnyilvánulásokat, mert ez árthat az eSport kultúrának.

A bejegyzés trackback címe:

https://lol-esports.blog.hu/api/trackback/id/tr476268273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása