Változások a DFM-nél és a WiLD-nál
2014. november 15. írta: Hodini

Változások a DFM-nél és a WiLD-nál

A jelenleg talán két legismertebb hazai LoL alakulat, a Death Faction Multigaming és a WiLD Multigaming szinte minden tornán ott vannak a legjobbak között, azonban sokszor nehéz felismerni, hogy az adott account mögött pontosan ki is ül, hiszen a legtöbb játékos Westen játszik, míg a hazai kupák szinte kizárólag Easten zajlanak.

dfm.png

Az őszi MondoGames LoL döntőjét a DFM elveszítette a Proud Sons of Gragas (alias Fat5) csapatával szemben 2-1 arányban. Végül arra jutottak, hogy a két csapat összekovácsolásából lehetne megalkotni egy olyan felállást, amivel a nemzetközi versenyszférában is sikereket érhetnének el, fellendíthetnénk a magyar esportot.

Így közös megegyezés alapján az alsó ösvényre érkezett hozzájuk két új játékos, Exworm és LittlePwny, valamint Magyarország egyetlen edzője, Mentsvar, aki a csapaton belüli kommunikáció és taktikai lépések fejlesztésében segédkezik. Liptai "Till" Áron a DFM-nél webfejlesztő marad, egyébként átment a WiLD-hoz, Éles "Sadexy" Lajos pedig visszavonult, talán majd a következő szezonban tér vissza.

Nemrég Kerékgyártó "Sk1nzor" Krisztiántól megváltak, helyét Farkas "LegoMyEgo" Balázs vette át, szintén a Fat5 csapatából.

A jelenlegi DFM lineup:

DFM.LoL Lineup:
Mihály "Mentsvar" Zalán - edző

Szlovák "MarineHBS" Máté - felső ösvény
Tóth "vikR" Viktor - dzsungel
Farkas "LegoMyEgo" Balázs - középső ösvény
Tóth "Exworm" Barnabás - lövész
Nagyillés "LittlePwny" Péter - támogató

A WiLD júliusban egy teljesen új csapatnak szavazott bizalmat, a játékosokat a Multigaming vezetője, Pálfy "Bone DaDDy" Tamás válogatta össze. Az EUW-en a Challenger rangot is elért együttes sajnos nem tudott sokáig együtt maradni, az augusztus végi ICL 21-re már úgy érkeztek le, hogy ez az utolsó, ebben a felállásban.

wild.png

Azt ezt követő csendes hónapok után, jelenleg több korábbi WiLD-os játékossal próbálnak - egyelőre tesztjelleggel - együttműködni (Tass, ChriskikAs, gendan), de ha sikerül hasonló eredményeket produkálniuk, mint elődjeiknek, akkor teljes háttértámogatást kapnak.

A jelenlegi WiLD LoL lineup:

Nyujtó "TechoViking" Csaba - Top
Verbó "Tass" Szabolcs - Jungle
Németh "ChrisKikAs" Krisztián - Mid
Liptai "Till" Áron - AD
Genczler "gendan" Dániel - Support

Az már biztos, hogy mindkét csapattal találkozhatunk majd a PlayIT helyszíni mérkőzésein, szóval már csak ezért is érdemes követni őket!

A bejegyzés trackback címe:

https://lol-esports.blog.hu/api/trackback/id/tr696898611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása