Heti League - Büntetésből jótékonyság
2015. június 15. írta: Hodini

Heti League - Büntetésből jótékonyság

Jótékonykodás, nyári LCS döntő helyszínek, Unikornisos eredmények és egy kis móka a végére: lássuk, mi történt az elmúlt héten a LoL esport világában!

2014-ben, amikor év elején lefektette a részletes, profi bajnokság szabályzatát a Riot Games, úgy határoztak, hogy a szabályszegésekért beszedett büntetéseket jótékony célokra fordítják majd. Tavaly 31.850 dollárnyi büntetést szabtak ki a csapatokra, játékosokra, az összeget pedig egy az egyben a Trevor Projectnek adták - egy szervezet, amely a fiatal LGBT közösség tagjain próbál segíteni krízis intervencióval és az öngyilkosságok megelőzésében. Ötletes, egyben nemes gesztus a Riot részéről.

trevor.jpg

Stockholmban és New Yorkban lesznek az LCS nyári döntői! Augusztus 22-23-án a svéd fővárosban, a Hovet Arénában dől majd el, hogy mely csapatok képviselik majd Európát a világbajnokságon (ebben még nincs benne a vb selejtező, pusztán a nyári szezon és a pont alapú összesítés alapján feljutó két csapat), míg New Yorkban, hogy az Egyesül Államokból mely csapatok lesznek ott ősszel a legjobb 16 között. Jegyek 17-étől kaphatóak, a legolcsóbb 20, a legdrágább 60 dollár lesz. A döntőt persze magyarul is lehet majd nézni, hallgatni a Lurdy moziban, ahogy eddig is.

lol_summer_stock.jpg

3-3-al, szokásos formában Csacsiék. Mondhatjuk, Unikornisoknak megfelelően szállítják az eredményeket Vizicsacsiék, a múlt hét előtti 2-0-s forduló után ez a hétvége 0-2-s lett, így tartják a tavasszal már megszokott átlag 1 győzelem - 1 vereség heteket. Lassan a nyári szezon feléhez érkezünk, most csütörtökön két izgalmas, de verhető ellenfél, az SK és a Gambit vár rájuk, reméljük, ezúttal ismét 2-0-s hétvégét tudhatnak majd maguk mögött a srácok. A bajnokságot egyébként a Fnatic vezeti 6-0-al, mögöttük az Origen és az H2K jönnek 5-1-el. Jó lenne 6-3-al vagy 5-4-el fordulni a hajrára.

Kevésbé hír, mintsem inkább kis színes, ha már nyár van meg jó idő: több olyan Youtube csatorna is létezik, amelyik heti rendszerességgel készít 6-10 perces videókat az elmúlt LCS hét legviccesebb eseményeiből - mert hát ugye akár csak az élő közvetítésben, akár a kulisszák mögött, de bakik, vicces jelenetek, beszólások mindig vannak. Íme hát a múlt heti válogatás, nightsluttól!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lol-esports.blog.hu/api/trackback/id/tr357546856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása