Akár 14 napos instabant is kaphatsz, ha toxic vagy
2014. július 22. írta: Hodini

Akár 14 napos instabant is kaphatsz, ha toxic vagy

Új eltiltási rendszeren dolgozik a Riot annak érdekében, hogy a túlságosan is negatív attitűdű játékosokat kellőképpen büntessék, mert azok ártanak nem csak a cég hírnevének, de a játékosközösségnek is és így gyakran élvezhetetlenné teszik magát a játékot is. Ráadásul a toxic viselkedés nem csak a casual gamerek, de olykor még a profik között is előfordul, nemrég tiltott el két NiP játékost a Riot az év hátralevő részére mindennemű profi versenyzéstől.

tribunal.png

Az új ban rendszer, melynek az első verzióját hétfőn kezdték el tesztelni, az alapján ítél, hogy a játékos mennyire használt rasszista vagy homofób kifejezéseket, mennyire volt negatív a hozzáállása a játékhoz, esetleg megfenyegetett-e másokat halálosan vagy erőszakosan stb., de ugyanígy kivizsgálják majd azokat is, akik feedelnek vagy szándékosan segítik az ellenfél csapatát.

Az új rendszer részben már automatizált, részben pedig a játékos supportot (a Tribunalt) használja majd. Egyelőre csak kis adagokban, egyszerre csak egy szerveren tesztelik annak érdekében, hogy ne legyen túl sok eltiltás vagy fals pozitív. Az elemzett adatok eredményének tükrében döntenek majd a folytatásról.

Amennyiben a rendszer úgy ítéli meg, hogy egy játékos nem megfelelően viselkedett, azonnal 14 napos eltiltást, vagy akár az egész játéktól való eltiltást is kaphat. A hitelesség és az átláthatóság érdekében a Riot ezen felül belement egy kompromisszumba is: az eltiltások mellé ezentúl hozzáteszik majd a chatlogot is, ezzel bizonyítékot is szolgáltatnak a tiltás mellé.

A redditen lehet követni a témával kapcsolatos párbeszédet. Mi a véleményetek a Riot lépéséről? Túl agresszív, vagy elkerülhetetlenül szükséges?

A bejegyzés trackback címe:

https://lol-esports.blog.hu/api/trackback/id/tr796531165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sbesbe 2014.07.22. 13:48:57

Ha olyan béna mód oldják meg mint a chatbannt akkor felejtsék el, egyáltalán nem vagyok flamer és volt chatbannom, nem tudni miért. ők sem tudták megmagyarázni miért, csupán annyit írtak biztosan megérdemeltem

szegus 2014.07.22. 23:33:58

Üdv mindenkinek. euw.leagueoflegends.com/tribunal/en/case/1060791/#nogo
Ez egy teljesen igazságtalan döntés volt szerintem. Most ha azt nézzük hogy a kis hülye polákok kezébe adjuk a döntést akkor azok már azért punisholnak mert te nem vagy polák. Most mondom a saját példámat.
Én 4 éve játszok. Beleöltem 170000 ft-t a játékba mert támogatni akartam a riotot hogy fejlődjön. ez Season 1 eleje óta megy és bant még sohasem kaptam csak warningokat. Mindenkinek vannak gyenge napjai. Most ez a warning amit linkeltem ez 2 hónap alatt 5 meccset szűrt ki. Második meccs mert megkérdeztem d5 ez a végén. 5. meccs nekem kellett supportolnim és valakinek nem tetszett valami az enemy teamból. maradék 3 meccs gyenge nap volt nem is mentem többet. De ha azt nézzük.
- Beszól elkezd flamelni: ez rontja a csapatmorált és engem is felidegesít hogy ne szoljon be. Meghal 1x afk. Rászólsz hogy játszon. Mivel hozzászóltál már toxic vagy . Ilyenekért instabant kiosztani teljesen hülyeség. Másik példa. Reportolt az enemy mert nem beszéltem mikor kérdezett tőlem valamit. Chatbannom volt eleve. Mikor vége a meccsnek írja mivel nem válaszoltam neki ezért reportol és kilép. Ember agyon flamel téged és nem tudod leállítani mert chatbannod van. Ez a másik amit teljesen hülyeségnek tartok. Pedig nem vagyok 1 toxic player. De amikor a polákok elkezdenek ugatni azt utálom.

Dashiki 2014.07.23. 04:48:20

@szegus:
Mindenkinek vannak rossz napjai ez igaz. De ha kívülállóként nézed meg, talán te is belátnád a hibákat, sőt amiket leírtál saját magadra is igazak:
1. "useless" a 10. percben
"idiot"
3. anyázás..
a 2. és 5. meccs tényleg jogtalan report volt.
"pls report this team" "pls report" xy

Ezek semennyire se segítik se a te se a csapatod morálját csak magadat hergeled. Ha valaki idegesít mute. Ha valaki afk "pls come back and play we can win" és kész. Nem kell feleslegesen írni csak elvonja a figyelmed.

Látszik hogy olyan görcsösen foglalkozol a többi játékossal pl. a Singedet simán le kellett volna egyből mutelni, vagy (talán) a dia 5 ez-t vontad kérdőre ironikusan a lose-a miatt a tierjét illetően a 2. meccsben (ami nem büntetendő).
Aki idegesít muteld le. Meg a polákozás... azon felül hogy alaptalan, mert semmi statisztikát nem tudsz mutatni hogy a lengyelek jobb játékosok lennének mint a magyarok (sőt ott a Roccat), még rasszizmus is és csak ujjal mutogatás / bűnbak keresés. Érdekesség meg hivatalos adat interjúban egy magyar Riotos ezt nyilatkozta "Eddig minden ügyben, ahol magyar nyelvet találtam, büntetnem kellett".
Ugyanúgy lehet gyenge játékos az enemy csapatban mint a tiedben, csak az nem tűnik fel, mert természetes és elvárt a win. Ez csak egy játék még mindig és 1000x rosszabb egy magyar aki szétveri a billentyűzet mert elveszít egy szórakozásra szánt 20-40 perces mérkőzést, mint egy kezdő (akár lengyel) aki nincs túl jó napja, ráadásul egy diamond smurfot is kap magával szembe, te meg csak annyit látsz hogy lengyel és 0-6-0. Magaddal foglalkozz, te hogy tudsz fejlődni. Élvezd és játszd a játékot, ne az játsszon veled/a te idegeiddel/. ^^

Hodini · http://esportmilla.hu 2014.07.23. 08:49:09

@Dashiki: Egyetértek veled, ugyanakkor - és főleg "tétmeccsen", pl. rankeden - nehéz elmenni amellett, hogy az ellenfélnél, vagy akár a saját csapatban valaki agresszíven vagy negatívan viselkedik, főleg, ha már negyedjére próbálsz meg feljutni. De igen, ehhez szükséges egyfajta tolerancia is, onnantól, hogy a másikkal foglalkozol, nem koncentrálsz a játékra és bukásra van ítélve az egész. Ezt viszont meg fejben kell értenie minden játékosnak. A rasszista kijelentések nem vezetnek sehova, attól pedig, hogy valaki nem 20 éves, hanem csak 12 (EUW challengerbe épp most jutott fel egy srác soloq-ba, 14 éves!), lehet teljesen normálisan és kulturáltan viselkedni. Ha flamelnek, még mindig ott a mute, sajnos ez az ilyen játékok velejárója. Meg kell tanulni elengedni.

szegus 2014.07.23. 12:10:03

@Hodini: Azért hozzáteszem az még Season 2 be volt és még silver elejét karcoltam. Most már Diamond 5 szintet tartom erősen és sokat fejlődtem . Illetve akkor még nem volt mute gomb. De 10/9 esetben az én szemszögemből a polákok kezdenek el magyarázni és noobozni. Ugyan ez volt régen a ruszkikkal. Csak azok kaptak 1 saját szervert