Finom, friss, zamatos lesz a nyári NA LCS
2016. június 03. írta: tragg

Finom, friss, zamatos lesz a nyári NA LCS

NA LCS 2016 Summer Split - beharangozó

A tavaszi split végeztével (annak ellenére, hogy meglepően magas színvonalú playoff meccseket láttunk), illetve az MSI előtt, mindenki az egyik leggyengébbnek tartotta az Észak-amerikai régiót. A rajongók mellett több szaki is a tavaszi nyertes és az MSI-ra kijutó CLG lebőgését jósolta a tornán. Hát nem így lett. Aphromooék egészen a döntőig meneteltek, ahol ugyan kikaptak VB címvédő SK Telecom T1 csapatától, ám szégyenkezni nincs okuk, kétségtelen, hogy az amerikai LoL esport eddigi legnagyobb eredményét értek el, innen pedig (remélhetőleg) csak felfelé vezet az út.

26418004613_50df7162dd_z.jpg

CLG baby!

Egy nemzetközi versenyen elért siker akár az egész régióra katalizátorként hathat. A CLG kiemelkedő teljesítménye egyértelműen motiváló hatást kell kiváltson a riválisokból, ez pedig a játékminőség és színvonal emelkedése mellett minden eddiginél kompetitívebb splitet eredményezhet. Az izgalmakat tovább fokozza majd, hogy a résztvevő 10 csapatnak innentől kezdve Bo3 formátumban kell megküzdeniük egymással minden héten. Ez azt jelenti, hogy egy párharc kettő darab nyertes meccsig tart. Ennek köszönhetően még fontosabb lesz, hogy egy csapat a játék több elemében is jó legyen, illetve stratégiai szempontból több lábon álljon. Az edzőknek és játékosoknak szérián belül is tudniuk kell adaptálódni és alkalmazkodni az adott Bo3-ban kialakult "mini-metához".

Úgy gondolom a nyugati, de legalábbis az Észak-amerikai LoL esport fordulóponthoz érkezett. A közelmúltbéli sikeres nemzetközi szereplés, az eddig megszokotthoz képest közel háromszor(!) annyi versenykörülmények közt lebonyolított mérkőzés, illetve az NA LCS-be beömlő töméntelen mennyiségű pénz megfelelő körülményeket és esélyeket teremtett a jenkiknek, hogy továbblépjenek és megmutassák a világnak, hogy Ők is vannak olyan jók mint a koreaiak. Ezt majd a VB-re kvalifikáló csapatok erősíthetik, avagy cáfolhatják meg.

Lássuk a 10 nyári résztvevőt:

CLG:

Top: Darshan

Jungle: Xmithie

Mid: Huhi

ADC: Stixxay

Support: aphromoo

Az amerikai régió felemelkedéséért felelős Counter Logic Gaming most éli az igazi aranykorát. Tavasszal gyakran bírálták őket egydimenziós játékstílusuk miatt, miszerint Darshan splitpushol, a többiek pedig együtt gyakorolnak nyomást a map egyéb részeire. A split második felére és a playoffra azonban több stratégiát is kidolgoztak. Az akkor még 12-0-ás stattal rendelkező IMT szüzességét például egy Xmithie köré épített jungle Udyr kompozícióval vették el. Az MSI-on aztán megmutatták, hogy teamfightolni is remekül tudnak, illetve Stixxay igazolta, hogy valóban NA az AD carryk őshazája. A támogató és egyben csapatkapitány Aphromoo a szezon során végig remekül szerepelt és jól kontrollálta csapatát. A Stixxayba beleszerető CLG fanok immáron csak egy bohó, ám fájdalmas diákszerelemként gondolhatnak a tavaly távozó Doubleliftre.

26397478454_5df970dffa_z.jpg

New Hope - Stixxay

Mivel se a tavaszi split, se az MSI után nem változott a CLG kezdőötöse, nálam egyértelműek ők a legerősebb csapat.

TSM:

Team Solomid LoL csapata csupán egy helyen változott tavaszhoz képest. Yellowstar a felemás szezon után visszatért gyökereihez, és újra a Fnaticban támogat. Döntése teljes mértékben érthető és elfogadható, úgy látszott nem találja a helyét a tengerentúlon, illetve a csapatba se illett bele igazán. Doublelifttel teljesen más játékstílust képviseltek. Az alapszakaszbeli sikertelenségért egyébként nem csak ők, hanem a jungler Svenskeren is felelős volt. Az alapszakaszban konkrétan láthatatlan volt, a playoffra kialakult DPS jungler meta viszont nagyon kedvezett neki. A TSM ezt kihasználva köré kezdett kompozíciókat építeni és egészen a döntőig meneteltek Sven vezetésével. Yellowstar helyett ezentúl a soloqueue-huszár Vicent "Biofrost" Wang segíti majd Doubleliftet boton. Yellowt és Biofrostot még egy mondatban említeni is istenkáromlás, azonban az agresszív és lane-orientált Wang mégis jobban beleillik majd ebbe a TSM-be.

Doublefrost? - Azt hiszem a szinergiával nem lesz para

A TSM legfőbb erőssége, hogy akármelyik játékos köré építhetnek, Hauntzer vagy Sven ugyanúgy képes meccseket lehozni, mint Bjergsen vagy Doublelift. A feladatuk megtalálni a legjobban működő opciót és kialakítani a csapat profilját. Biztos vagyok benne, hogy a TSM ismét ott lesz a legjobb három között.

Immortals:

Top: Huni

Jungle: Reignover

Mid: Pobelter

ADC: Wildturtle

Support: Adrian

A csodás alapszakaszbeli menetelést szomorú playoff szereplés követte, melyből felállva azért mégis megcsípte a tavaszi harmadik helyet az IMT. Továbbra is kérdés, hogy mennyire fekszik majd az eddig lane dominanciából és ebből adódó snowball effektusból megélő IMT-nek a Bo3 formátum. Ha elfelejtik a nagyképűsködést, és ha Huni is hajlandó lesz meta-pickeket játszani, akkor egészen könnyedén ott lehet a legjobbak közt az Immortals, hiszen a line-up nem változott.

Na jó... azért néha pickelhet Yasuot is...

Team Liquid

Top: Lourlo

Jungle: ???

Mid: Fenix

ADC: Piglet

Support: Matt

Egy-két héttel ezelőttig nálam a Liquid volt az egyik legígéretesebb csapat. Azóta  kiderült, a TL menedzsment úgy döntött megválik Dardochtól, az egyik legügyesebb NA junglertől. Nem tudni mi állhat a háttérben, a hivatalos tájékoztatás szerint Dardoch magatartása nem volt megfelelő, és sürgősen el kellett távolítani a csapatból. Ez rendkívül szomorú hír, a srác iszonyatos tehetség. Az early game nyomás és kontrol amelyet a lane-ekre tett nagyban hozzájárult a TL sikeréhez, ehhez mérten Dardoch meg is kapta a „rookie of the split” címet. Mivel már van két import játékos a csapatban, a szabályok értelmében a Liquid menedzsmentnek amerikai junglert kell találnia. Nincs könnyű dolguk, a legésszerűbb döntés talán Galen ”Moon” Holgate leigazolása lenne, aki nem rég a Team Liquid fiókcsapatához szerződött.

A rossz hírek ellenére azonban mégse kaszálnám el a Liquidet. A Piglet-Matt bot lane duo bárkit képes megalázni, ha ezt a dominanciát sikerül átkonvertálni komolyabb előnnyé, akár a nagyokat is megfoghatja a csapat. A negyedik hely megint reális. Piglet amúgy nem rég azt nyilatkozta, úgy érzi egy külföldi csapatban nincsen reális esélye kijutni a VB-re. Vajon ha most sem sikerül hazamegy?

26065092910_dbd81464b8_z.jpg

DARDOCH, TE VOLTÁL A KIVÁLASZTOTT :(((((

Cloud 9

Top: Impact

Jungle: Meteos

Mid: Jensen

ADC: Sneaky

Support: Bunnyfufu

A top csapatokkal ellentétben a C9 komoly változtatásokat alkalmazott. Konkrétan majdnem az egész teamet elküldték a B-csapathoz, ezek után ők maximum csereként vethetők be. A Balls Impact csere teljesen jogos és szükséges volt. A hibát Rush eltávolításában és Meteos visszahozásában látom. Ahogy  eddig láttuk, a jelenlegi metában inkább a carry junglerek vannak előnyben, Meteos pedig akármilyen intelligens és okos játékos, nem jellemző rá, hogy az ösvényeket hülyére gankelve, a teamfightokat lecarryzve megnyerje a csapatnak a meccset. A shotcalling kérdése ismét kardinális kérdés lesz a csapatban, Hai most már végleg lelépett a színről, elég ciki lenne ha megint vissza kéne hívni... A döntéseket szerintem Meteos és Bunny közösen hozza majd, meglátjuk mi sül ki belőle. Erős középcsapatként képzelem el ezt a C9 összeállítást, akik bele-bele köphetnek a top csapatok levesébe.

meteos_1.jpg

"Losing is for idiots" Meteos

NRG Esports

Top: Quas

Jungler: Santorin

Mid: GBM

ADC: Ohq

Support: KiWiKiD

A tavaszi bombaerős line up sokaknak csalódást okozott. Az NRG messze az elvárások alatt teljesített, gyengeségük főként a nem létező early gamejükből fakadt. A változás érdekében merészet lépett az NRG, Quast rehabilitálták, Santorint kimentették a Challenger Seriesből, KiWi mellé pedig megszerezték a tehetséges ADC-t, Ohq-t. Ez így elsőre elég érdekesen hangzik, ám ha a kommunikációt menedzselni tudják, akkor jó kis csapattá alakulhatnak. A tudás és a tehetség mindenképpen ott van, kérdés az mennyire tudnak majd együtt dolgozni a játékosok.

Echo Fox

Top: kfo

Jungler: Hard

Mid: Froggen

ADC: Keith

Support: Big

Sajnos tavasszal kb. csak ízelítőt kaphattunk a Rókákból, ugyanis vízumproblémák miatt az 5. hétre állt csak össze a csapat. Tulajdonképpen most lesz az első közös, teljes splitjük így most mutathatják csak meg mire képesek igazán. Froggen még mindig zseniális, kfo pedig többször jelezte, hogy rá is lehet számítani. Főleg olyan hősöket játszik melyekkel remekül lehet harcokat kezdeményezni, ezt ki kell használnia Froggenéknek.. Keith számomra picit csalódást keltő volt tavasszal, de úgy néz ki mostanra felszívta magát, a koreai szerveren igen előkellő helyet vívott ki magának az elmúlt hónapban.

echodab.jpg

A hangulat mindenesetre jó, épp a tulaj Rick Fox-szal "dabbelnek" a srácok

Apex Gaming

Top: Ray/Cris

Jungle: Diamondprox/Shrimp

Mid: Shipthur/Keane

ADC: Apollo/Roar

Support: Xpecial/Konkwon

Elég sokat változott az Apex a Challenger Series óta. A csapat a népszerű, ám annál kevesebb sikerrel járó 10 fős line up-ot dobott össze a nyári splitre. A legerősebb kezdőötös szerintem a Cris-Diamond-Keane-Apollo-Xpecial lenne, ám konkrét információk még nem állnak rendelkezésre a felállással kapcsolatban. A csapatot egyébként a Crumbz-Saintvicious páros edzi, kíváncsi vagyok mi sül ki ebből.

xpecial.jpg

Xpecial még mindig egy király support

Team EnvyUS

Top: Seraph

Jungle: Procxin

Mid: Ninja

ADC: LOD/Nientonsoh

Support: Hakuho

A Renegades, mint szervezet permabanolása után az Envy vásárolta meg a felszabaduló helyet. A TDK-ból érkező Seraph és Ninja gyönyörűen fellendítette Renegades-et tavasszal, így az Envy marasztalta őket. Nem kérdés, hogy ez a csapat rájuk fog épülni. Procxin egy rendkívül agresszív jungler, aki sokszor elhamarkodott és buta döntéseivel veszélybe sodorja csapattársait, de úgy néz ki a szinergia meg van közte és Seraph közt. Ha Procxin megfelelő módon ki tudja majd szolgálni a két szóló ösvényest, akár meglepetéseket is okozhatnak, amúgy abszolút alsóházi csapat.

Phoenix1

Top: Zig/Brandini

Jungle: Inori

Mid: Pirean

ADC: Mash

Support: Gate

A szintén kibanolt Team Impulse helyére a Phoenix1 nevű szervezet érkezik, melynek tulajdonosi köre a Paramount Pictures-höz köthető. Gate visszatér duo párjával Mash-sel, a jungler pozícióját a debütáló Inori veszi át. Topon Zig és Brandini küzd majd meg a kezdő pozícióért, miden pedig a tavalyi TIP játékos Pirean tevékenykedik majd.

A két teljesen újonc Zig és Inori produkciója tapasztalatlanságukból kifolyólag erősen kérdéses lesz, de Gate-en kívül a csapat többi tagja sem győzött meg arról, hogy ők bizony LCS-matéria. A Phoenix 9-10. lesz.

Az erősorrend szerintem  így néz ki:

  1. Counter Logic Gaming
  2. Immortals/Team Solomid
  3. Liquid/Cloud9/NRG
  4. Echo Fox/Apex
  5. EnvyUS/Phoenix1

 

Ti mit gondoltok?

A bejegyzés trackback címe:

https://lol-esports.blog.hu/api/trackback/id/tr238772372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása