MSI erősorrend, avagy Korea vs. világ
2016. május 03. írta: Hodini

MSI erősorrend, avagy Korea vs. világ

Szerda reggel kezdetét veszi a Riot szokásos évközi mini-világbajnoksága, a League of Legends Mid-Seson Invitational, ahol a 6 legnagyobb régió (Európa, Észak-Amerika, Korea, Kína, Dél-kelet Ázsia és a szabadkártyás régió) tavaszi győztesei csapnak össze, ezúttal Shanghaiban. A torna összesen két héten keresztül tart majd, az alábbi cikkben pedig végigmegyünk röviden, melyik csapat milyen esélyekkel indul.

msi.png

1. Korea - SK Telecom T1

Azt igazából már most leszögezhetjük, hogy amennyiben valami hatalmas csoda nem történik, akkor az SK Telecom nevetve gázol majd át a mezőnyön. Pedig 2 hónappal ezelőtt még nem így nézett ki a dolog: a friss vb címvédőnek Marin távozásával és a Bengi stílusához egyáltalán nem passzoló carry metával két új arcot kellett találnia és beépítenie a csapatban, ők lettek Duke a felső ösvényen és Blank a jungleben. Az SKT végigbukdácsolta a szezont, volt pár megdöbbentő veresége és néhány kiizzadt győzelme, a rájátszásra azonban nyoma veszett a bizonytalanságnak, összeszokott a csapat, a döntőben pedig nagyon könnyen verték a mindenki által 1,01-es oddsos befutóval várt ROX Tigerst. Külön kiemelném Fakert, akinek mindegy, hogy mi a meta, ki játszik a csapatban, ő hozza a klasszis színvonalat, lassan két éve folyamatosan. A ROX elleni meccset is ő döntötte el egy csodálatos 4 man ultival (2:55-től a videón).

2. Európa - Gamers 2

Alig várom, hogy Faker összecsapjon Európa idei felfedezettjével, Perkzzel. Miközben néztük az EU LCS meccseit a blogger társaimmal a szezon során, arra kötöttünk fogadásokat, hogy vajon hány olyan meccse lesz a horvát csodagyereknek, ahol solokilleli az ellenfelét. Megsúgom, nagyon sok ilyen meccs volt :) A G2 amúgy rookie csapatként rögtön meg is nyerte a bajnokságot, az alapszakaszban mindössze 3 meccset vesztett, Trick kiválóan egészíti ki a csapatot jungleben, Emperor és Hybrid megbízható páros boton, Kikis pedig egész gyorsan beletanult a felső ösvénybe, bár talán még mindig ő tűnik a gyenge láncszemnek a csapatban, a topcsapatok valószínűleg rajta próbálnak majd előnyt szerezni. Bár éles különbséget nem lehet tenni Európa és a többi régió között, én arra számítok, hogy ők fognak döntőzni Fakerék ellen. Ha már idáig eljutnak, az bravúros teljesítmény lesz és jó előjel a vb-re való felkészülésnél.

perkz.jpg

3. Dél-kelet Ázsia - Flash Wolves

A torna sötét lova lehet a Flash Wolves. A vb-hez képest csak egy helyen változott a csapatuk, a felső ösvényen esetenként bizonytalanul teljesítő Steaket cserélték le MMD-re, a váltás pedig jó döntésnek bizonyult, hiszen az LMS tavaszi döntőjében végre legyőzték az ősi rivális AHQ-t, ráadásul elég simán. 2012 volt az utolsó év, hogy dél-kelet ázsiai csapat komoly eredményt ért el nemzetközi versenyen, akkor a TPA szintén sötét lóként valahogy megnyerte a világbajnokságot, most a Flash Wolves lehet az, amelyik esetleg itt-ott meglepetést okozhat. 

flashw.jpg

4. Észak-Amerika - Counter Logic Gaming

Személyes vélemény, lehet vele vitatkozni, de Amerika számomra a full retard bajnokság. Jön egy Immortals, akik végigverik a mezőnyt, majd "beleszarnak" a metába a rájátszásban és meglepődnek hogy kikapnak? Ugyan pls. A CLG teljesítménye igazából egész stabil volt végig az alapszakasz során, a döntőben megérdemelten győzték le a TSM-et, ettől függetlenül, nem érzem őket elég erősnek. Amerikával az a bajom, hogy sok a pénz, de kevés az igazi tehetség. A régió igazából az őszi vb-n számíthat majd végre komoly ellenfélnek, hiszen nyártól Bo3-ban játsszák majd az LCS meccseket, a formátum pedig sokat javíthat majd a csapatok meccsről-meccsre való adaptálódásán. 4. helynél többet nem mondanék most nekik.

clg_1.jpg

5. Kína - Royal Never Give Up

Kína továbbra is szenved, hiába a végtelensok befektetett pénz. Az RNG egy egyébként jól összerakott csapat, Mata a világ egyik legjobb supportja/irányítója, aki Looperrel együtt nyerte meg a 2014-es világbajnokságot, akkor még a Samsung White színeiben, szóval rutinból nincs hiány. Mlxg lehet a torna meglepetésjátékosa, a kínaiakat egyébként is segíti majd a hazai pálya előnye, meglátjuk, mennyit számít majd ez valójában. Az IEM-en azt láttuk, hogy a kínai rendszerben vannak még hibák, a Fnatic egy vadiúj supporttal jobban tudott alkalmazkodni két meccs között, mint ők, szóval van min dolgozni, de valahogy megnyerték a kínai bajnokságot, szóval a fejlődés tapasztalható. Viszont ha tiltelnek mert az agresszív stílus nem jön be, akkor gyorsan beleszaladhatnak egy nagy pofonba. Meglátjuk.

rng.jpg

6. Szabadkártyás - Supermassive (Törökország)

Bevallom őszintén, a török kiscsapatról nem tudok semmit mondani, viszont tavaly - akkor még Besiktas néven - ők is vb szereplők voltak, szóval a feltörekvő régiók között az egyik legerősebb csapatnak mondhatók jelenleg. Amióta van szabadkártyás csapat nemzetközi versenyen, azóta mindig okoznak meglepetést, gondoljunk csak a Kaboom ominózus győzelmére az Alliance ellen még 2014-ben. Túl sok vizet valószínűleg nem fognak zavarni, de remélhetőleg annyit igen, hogy 1-1 meccsbe hozzanak meglepetést, vagy izgalmat. Külön várom Dumbledoge szereplését, nem csak a vicces neve miatt, hanem mert tavaly az övé volt az első kill az SKT elleni meccsükön, az áldozat pedig éppen a világ legjobbja, Faker volt. 10 pont Dumbledoge-nak! :D

A bejegyzés trackback címe:

http://lol-esports.blog.hu/api/trackback/id/tr708683954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.