Worlds 2015: A legszebb pillanatok
2015. november 08. írta: tragg

Worlds 2015: A legszebb pillanatok

Az esport világ nagy bánatára október 31-én véget ért a League of Legends világbajnokság, azonban Ti ne csüggedjetek, egy csokorba szedtünk pár ínycsiklandó képsort a vb-ről, azokat a playeket próbáltuk kimazsolázni, amikre még jó pár évig emlékezni fogunk.

worlds_1.jpg

Véleményem szerint nézői szempontból az eddigi legjobb vb-t szurkolhattuk végig. Hiába bizonyosodott meg az az újkeletű mondás, hogy: "A LoL az a játék amit tízen játszanak és az nyer aki koreai"; panaszra így sem lehet okunk. A nyugati, de főleg európai csapatok helytálltak, a Fnatic és az Origen gárdája az elődöntőig jutott, sőt a mi kedvenc pillanataink jó része az európai srácok keze körül került ki! A jelenetek közt rangsort nem állítottunk fel, mindenki maga döntse el mi volt a kedvence. Jó szórakozást! ;)

Vágjunk is bele a közepébe, volt két Pentakillünk:

Az első a Dia kettes sráctól jött:

A második pedig Mr. Bagettől

Mindenki Hunija yolo módban:

Smeb ígéretes játékos, itt éppen két vb győztest darál be:

Egy kis Marin? H2K? Valaki?

Na jó, azért Őt is ki lehet játszani...

Sőt, még Fakert is meg lehet szívatni!!!!!

De mi van, ha Faker papa odapötyögtet?! Többnyire ez:

Rangos LoL torna nincs backdoor nélkül. Azt meg tudjuk kik ennek a specialistái..

A személyes kedvencem pedig szintén egy backdoor, bár nem a tradicionális fajtából. Az OG kiválóan használja ki a négy sárkányos előnyt, a Flash Wolvesnak nincs más választása muszáj megakadályozniuk az ötödik összeszedését, viszont semmi wardjuk a környéken. Cselekedniük kell, de mire odaér a tajvani csapat, az addig a jungelban tökéletesen megbúvó Origen nemes egyszerűséggel beront a Nexushoz és megeszi azt. Zseniális! (50. perctől nézzétek!)

Nagyon fog hiányozni ez az egy hónap, főleg most, hogy beköszönt az uborkaszezon. Szerencsére nem kell sokáig kibírni profi lol nélkül, a legközelebbi nemzetközi esemény november 21-22-én lesz, ekkor rendezik meg az Intel Exreme Masters tornáját San Joséban, ahol részt vesz a TSM, CLG, Fnatic, Origen, LGD és Jin Air csapata.

A bejegyzés trackback címe:

https://lol-esports.blog.hu/api/trackback/id/tr868050540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Komojtalan 2015.11.08. 17:10:42

Ez ugyan nem a VB, de ahogy párszor elhangzik az év lopása: www.youtube.com/watch?v=NDMsMwTeVcM

A másik legjobb jelenet az évben: www.youtube.com/watch?v=yecEc4x_zm8
süti beállítások módosítása