MondoGames: Egyre hangsúlyosabb az esport
2015. október 16. írta: Hodini

MondoGames: Egyre hangsúlyosabb az esport

A MondoCon csapata idén ősszel összefogott a PC Guru stábjával, így jöhetett létre az idei MondoGames PC Guru show, amely legnagyobb örömünkre jóval nagyobb hangsúlyt fektet az esportra, mint a korábbi években! :) Ráadásul a Riot itt rendezi meg hivatalos versenyének, a Battlegroundsnak az offline döntőjét, ami már csak azért is nagy szám, mert több mint 200 LoL csapat nevezett a versenyre! Ráadásul a díjazás se kispályás, az első néhány helyezettre összesen többszázezer Ft-nyi nyeremény vár.

Lesznek egyébként még játékbemutatók, más esport versenyek (pl. én még nem láttam Heroes of the Storm offline versenyt itthon) retro és új videojátékok, szóval aki esetleg kevésbé a LoL miatt megy de egyébként esport rajongó, az se fog unatkozni.

A MondoGames esport versenyek mindig is különlegesnek számítottak a maguk nevében, lévén itt két, egyébként egymástól annyira nem távol álló szubkultúra - a mangás/animés rajzfilmes, illetve az esport keveredik, közös metszet pedig a cosplayerek. 

Sajnos a két kultúra közti különbségek hoztak már felszínre ellentéteket a rendezvények során, de úgy tűnik, a MondoGames végre belátta, hogy nem szabad az esportra se legyinteni, mert igenis óriási az érdeklődés iránta és lehet ebből komoly versenyeket is csinálni.

lol_wild_gyoztes_1.jpgTavaly nyáron a WiLD húzta be a győzelmet 3 rendkívül jó meccs után

Jómagam kifejezetten a Battlegrounds miatt megyek, mert kíváncsi vagyok a torna végkimenetelére, illetve jó lesz ismét a hazai kompetitív LoL szcénát a színpadon látni. Velem biztos lehet majd kint találkozni, ha gondoljátok, nézzetek ki ti is!

További részletek: www.mondocon.hu  és www.show.pcguru.hu

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lol-esports.blog.hu/api/trackback/id/tr637973447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása