NA LCS 3. hét összefoglaló: a feje tetejére állt a tabella
2015. június 20. írta: Hodini

NA LCS 3. hét összefoglaló: a feje tetejére állt a tabella

Ha szombat és vasárnap, akkor NA LCS, de addig is nézzük meg, mi történt a múlt heti, harmadik játékhéten! Kicsit felborult a tabella, de ne szaladjunk ennyire előre.

18718979098_e0cc75d587_k.jpg

Első nap:

Enemy Esports – Team 8 – 0-1

Őszintén szólva egy nem túl színvonalas mérkőzést láthattunk, mindkét csapat viszonylag gyengén játszott. AZ NME top laner, Flaresz-től megszokott agresszió és általános fölény most elmaradt, Innox Ekko-ja pedig hagyott némi kívánni valót maga után.

A Team 8-ből Nien talán első ízben érzett rá, hogyan is kellene carryzni a meccseket az LCS-ben, a Jinx pikk kifizetődött. Sikerült is behúzniuk a meccset. Érdekesség és egyben szomorú hír, hogy a következő héttől Slooshi kénytelen elhagyni csapatát édesanyja súlyos betegsége miatt. Kérdés, hogy mikor tud visszajönni. Helyét addig is goldenglue veszi át. Jobbulást kívánunk innen is Slooshi édesanyjának!

Team Solo Mid – Dignitas – 0-1

Nem azt a formát mutatja a Team Solo Mid csapata amit egy tavaly LCS győztestől várna. A meccs elején hamar hátrányba kerültek, azonban tökéletes térkép-kontrolljukkal és rotációval sikerült egy tetemes arany előnyre szert tenniük. Sokáig úgy látszott, ha nem is simán de megnyerik a mérkőzést, a meccs egy pontján volt, hogy több mint hat ezer arannyal vezettek. Mid-game-ben azonban egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a TSM tagok. Úgy látszott nem igazán tudják mit kellene tenniük, főleg nem az igen erős KogMaw ellen. A Dignitas két Baront is leszedett. Hiába tett meg mindent Bjergsen Ekko-val a győzelemért és hiába volt 7-0, egy utolsó elrontott harc a meccset jelentette a TSM-nek. A Dignitas begyalogolt középen és beverte a Nexust.

18880364546_e0160c0346_k.jpg

Team Liqiud - Cloud 9 – 1-0

Tovább folytatódik a C9 vesszőfutása. Hai lelépése óta nem találja az összhangot a csapat. Kétes szituációkban nem hoznak jó döntéseket, ez pedig Meteos lelkén szárad, aki Hai helyett lett shotcaller.

Team Liquid hamar megszerezte a vezetést, az első vér Piglet-en elég jól jött. A mid-game harcokat folyamatosan a Liquid nyerte. C9 egyetlen esélye a sárkányok voltak, amit meg is próbáltak kontrollálni, azonban hátrányban elég nehéz ezt kivitelezni.

Quas ki tudta használni a teleport-homeguard-t Hecarim-on, látszólag elsöpörve a C9 reményeket. Látszólag, mert Balls ellopta a Baront a fölényben és emberelőnyben lévő Liquid elől.

Minden hiába volt azonban, Quas ismét keményen odacsapott C9 hátsó alakzatának megmutatva mennyivel erősebbek, ha 5v5 harcról van szó.

Ha a Cloud 9 szeretne döntőben lenni idén mindenképpen tenniük kell valamit a csapat stratégiát, összhangot és meccs közbeni döntéseket tekintve, mert gyengének látszanak ezekben a pontokban jelenleg. Véleményem szerint a többieknek segíteni kellene a shotcalligban Meteosnak, mert most a rájátszást érő helyezés is neccesen van meg.

Team Impulse – Team Dragon Knight – 1-0

A Team Impulse egy tökéletesen meccset produkált a TDK ellen, egyszer sem halt meg senki és egyetlen tornyot sem vesztettek. Nagyon egyoldalú meccs volt. Sajnos a Sárkányok még mindig nagyrészt cserékkel játszanak, ez őszintén szólva meg is látszik a teljesítményükön.

18880363536_2e657619df_k.jpg

Gravity – Counter Logic Gaming – 0-1

Érdekesség volt Keane Rumble pikkje midre, ami azonban nem vezetett sikerhez. CLG hamar előnyt szerzett egy korai harc után, amiből 3-0-al jöttek ki. Ők nem azok a srácok akik eldobnának egy ekkora vezetést, sőt pár perccel később már 4 ezer arany deficitben volt a Gravity. A Counter Logic Gaming jól kontrollálta a meccset, egy pillanatig sem engedték ki a kezükből az irányítást. ZionSpartan még egy szoló-gyilkosságot is csinált Ekkoval topon, Hecarim ellen. Esélye sem volt a Gravitynek.

Második nap:

Cloud 9 – Team 8 – 1-0

A Cloud 9-nak muszáj volt megnyernie ezt a meccset, ami szerencséjükre sikerült is. LemonNation végre nem Nautilus supportot hozott, ami az LCS tavaszi szakaszában kiválóan működött, nyáron eddig azonban elég kevés örömöt okozott a C9 fanoknak. Végre Incarnati0n is megmutatta miért volt annyira hypeolva, megszerezte az első gyilkosságot miden, ráadásul soloban, Slooshi kárára. Elég lassú meccs volt, megint csak kevés agresszióval, a 20. perc környékén viszont, mikor tempót váltott a Cloud 9 és kierőszakolt egy harcot, túl messzire mentek. Az Alistar-Azir-Nunu kombó ace-elte a Cloud 9-t, de szerencséjükre a Team 8-nek ott van Nien aki bármikor képes eldobni a meccset, ezt megmutatta párszor ezen a meccsen is, sokszor vétett pozicionális hibát. Ennek és Meteos egy-két tökéletes Gragas ultijának köszönhetően behúzta a Cloud 9 a meccset. Továbbra is aggasztó azért a C9 helyzete.

Team Solo Mid - Team Dragon Knight – 1-0

Az előzőekben írtam már, mennyire gyengén szerepel eddig a TDK, tették ezt ezen a meccsen is a TSM ellen, akik szintén iszonyat gyenge játékot mutattak. Nem tudtak mit kezdeni a Malphite support-Yasuo mid-el. Végül is keservesen, de legyűrték a Sárkányos csapatot, főleg Bjergsen Ekkojának köszönhetően. A Cloud9-hoz hasonlóan a TSM csapata sem tűnik túl acélosnak a szezon közepe felé közeledve.   

18906625415_a90e8133e4_k.jpg       

Team Impulse - Team Liquid – 0-1

A Number One koreai jungler, Rush a védjegyévé vált Lee Sin-t hozta el, amivel képes eldönteni már az első 10 percben meccseket. A Liquid azonban erősnek tűnik eddig, Piglet végre beilleszkedett, Quas pedig továbbra is carryzi a meccseket. A mérkőzés egy TiP-hez illő agresszív akcióval kezdődött, Quas-ért mentek be turret alá négyen is, de a Liquid erősítés is megérkezett. A kavarodásból az Impulse jött ki jobban. Hamar kiegyenlítődik a meccs, Dominate botlane gankjeinek köszönhetően.

Remekül kivehető volt, hogy a két csapat tökéletes ellentéte egymásnak. Az Impulse állandó harcokkal, őrült diveolásokkal, a Liquid pedig szervezetten, stratégikusan játszott. Ennek köszönhetően a TL a Baron buffot is leszedte.

Piglet tökéletesen használta Tristanát arra amire kell: hátul, biztonságban maradt és ”megette” a tornyokat, innentől pedig már nem volt megállás.

Dignitas – Gravity – 0-1

Keane megint egy furcsa hőst hozott midre, ezúttal Jarvan-t. Talán több hőst akar miden játszani, mint Faker? Mindenesetre msot bejött a számítása. Hamar 4-0-s előnybe került a Gravity csapata.

A Dignitas meglátásom szerint rendkívül gyengén játszott, KiWiKiD-el az élen aki tőle szokatlanul jó pár Annie ultit dobott mellé vagy rossz helyre.

A Gravity ezzel szemben hetek óta nagyon szervezetten és nem mellékesen eredményesen játszik. Cop, az edző, nagyon jó munkát végez hétről-hétre, Move-al az új junglerrel egyetemben aki mindenkinél több wardot rakott le, illetve pusztított el a héten. Egy pillanatig nem volt kétséges a GV siker.

18909499071_dce5eb5ebb_k.jpg

Counter Logic Gaming – Enemy Esports – 1-0                                                                   

Szoros meccs volt eleinte, de végül domináns győzelmet aratott a CLG. Érdemes visszanézni ezt a mérkőzést, Aphromoo megmutatja, hogyan kell Bard-ot játszani.

Xmithie Nunu-ja végezte a dolgát az első perctől kezdve. Vision-t biztosított a csapatnak és kontrollálta az egész térképet. A sok ward miatt a CLG le is Baronozott a 27. perc környékén, ennek ellenére az NME egész jól tartotta magát, még hátrányban is megpróbáltak mindent, nem hagyták, hogy kifolyjon a kezükből a meccs.

A mérkőzés végére kijött a két csapat közti különbség, főleg shotcalling terén. Az NME képes volt elcserélni egy Sárkányt a következő Baronra.

Idén sokat várok a CLG-től (mondjuk minden évben ez volt eddig). Most egy igazi, erős mid lanerrel képesek lehetnek kijutni a Worlds-re.

Lássuk hát, a harmadik hét után hogy áll az Észak-Amerikai LCS:

Helyezés

Csapat

Győzelem

Vereség

1.

Counter Logic Gaming

5

1

1.

Team Liqiud

5

1

3.

Gravity

4

2

3.

Team Dignitas

4

2

3.

Team Solo Mid

4

2

6.

Team Impulse

3

3

7.

Cloud 9

2

4

7.

Enemy Esports

2

4

9.

Team 8

1

5

10.

Team Dragon Knights

0

6

 

Képek: LoL Esports Flickr

A bejegyzés trackback címe:

https://lol-esports.blog.hu/api/trackback/id/tr937558594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása