A mennybe menne a LoL, ha ezt meglépné
2014. július 29. írta: Hodini

A mennybe menne a LoL, ha ezt meglépné

Nagy kedvelője vagyok az Avatar rajzfilmsorozatnak és épp a napokban olvastam egy cikket arról, hogy milyen elképesztő nézettségi számokat hoz a széria folytatása, a Korra legendája. Mindezek mellett, nem egészen egy hete jött ki a League of Legends új cinematic videója, „pusztán a közönség szórakoztatására”, amit azóta több mint 10 millióan néztek meg. A játékot naponta 27 millióan játsszák, 119 karakter közül lehet választani és mindegyiknek megvan a saját háttértörténete. Hogy mi a három fenti állítás között a kapcsolat?

 

 

Egy ötlet.

Szinte biztos, hogy több helyen felmerült már a gondolat, talán még a Riot háza táján is, de ilyen komoly számokkal komolyan el kellene gondolkozni egy League of Legends animációs sorozaton vagy egész estés filmen (bár ennyi karakterrel nekem inkább a sorozathoz húzna a szívem). Adni neki egy 14-es korhatárt, megfűszerezni egy kis vérrel és néhány mélyebben kivágott női ruhával és dőlnének a nézettségi rekordok.

Nyilván a Riotnak most is bőven van pénze a skinvásárlásokból és a merchandiseból, de szerintem sokkal nagyobbat durranthatnának egy sorozattal. Igaz, hogy egy ilyen sorozat elég költséges (egy filmek készítésével foglalkozó ismerősöm szerint a New Dawn videó 1 millió dollár is lehetett attól függően, hogy hányan és mennyi ideig dolgoztak rajta), de ha a Riot összeáll egy erre szakosodott stúdióval, akkor biztos, hogy gond nélkül össze tudnának rakni pár évadot. A MOBA-k között a LoL a no. 1., a vasat pedig addig kell ütni, amíg meleg.

Az évadok szólhatnának Runeterra különböző régióiról: hogyan küzdenek meg Frejlord hősei a trónért, vagy egy másik évadban lemehetne a klasszikus Demacia vs. Noxus harc.

A lényeg, hogy akkorára nőtt a LoL, hogy a játék mellett nyithatna már más területeken is, mégis, eddig nem sok történt ez ügyben. Remélem, hamarosan eljön a nap, amikor azt látom majd Twitteren, hogy bejelentették az első évad időpontját.

runeterra.png

Szerintem elképesztő sikere lenne, nektek mi a véleményetek?

A bejegyzés trackback címe:

https://lol-esports.blog.hu/api/trackback/id/tr786556473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NádszegiSüti 2014.07.29. 13:49:47

Nekem szeméky szerint tetszett az Új hajnal. Többször is megnéztem, tényleg remek munka. Egy animációs sorozatot is megnéznék, mivel Freljordból egy Lissandra vs. Ashe konfliktus, és persze nem hagynám ki a Demacia - Noxus között folyó háború részleteit sem. Ja és külön részt Syndrának !

László László Gyula 2014.07.29. 15:35:36

Én személy szerint hiányoltam a beszédet a videóból :D , de ezt leszámítva nagyon jó lett!

:{) MIKI (}: · http://machinimak.wordpress.com/ 2014.07.29. 16:46:28

Honnan jött ez a hír a Korra legendájáról? Éppen a Nickelodeon most szedte le a műsoráról és csak neten fogják leadni a harmadik évad utolsó pár epizódját.

Hodini · http://esportmilla.hu 2014.07.29. 17:49:35

@:{) MIKI (}:: www.ign.com/articles/2014/07/25/sdcc-2014-change-ahead-for-the-legend-of-korra

Levették a Nickről, mert kizárólag az online műsorszórásra koncentrálnak innentől. Mivel - letöltésekkel együtt is - sokkal nagyobb a nézettség, mint a TV-s, ahol ugye ráadásul nem kevés pénz is megfordul, így valószínűleg már nem éri meg tv-ben sugározni.
süti beállítások módosítása